Részvételi feltétel és tájékoztató OT gyűjtőknek és klubboknak

Tisztelt oldtimeresek!

április 5-7-ig ismét a Magyar Vasúttörténeti Parkban (1142 Bp., Tatai út 95.) kerül megrendezésre az Oldtimer Show. A rendezvény az oldtimer jármű rajongóknak és a családoknak szól. Mint azt észrevehettétek, az utóbbi években az Oldtimer Show kiállítási anyaga egyre nemzetközibbé vált. 2019-ben minden eddiginél több külföldi tulajdonos oldtimer járművét mutatja be! A szervezők egyrészt szeretnének mindig újdonságokat mutatni, másrészt a határokon túl nyúló oldtimeres kapcsolatokat kívánjuk erősíteni. Erre irányul a 2016. decemberben megalakult nyílt baráti társaságunk létrehozása: Magyar Oldtimer Válogatott. Tagjai számos külföldi oldtimer eseményen képviselik Magyarországot, háború előtti járműveikkel.

A Magyarországon élő oldtimer jármű tulajdonosok és klubok a szervező számára kiemelten fontos. Az Oldtimer Show-n védett körülmények között biztosítunk bemutatási lehetőséget azoknak az oldtimer járműveknek, melyeket a tulajdonosuk a kiállításra benevez. Itt a lehetőség bemutatkozni a nemzetközi közönség előtt!

Idén is szép ajándékkal szeretnénk kedveskedni a kiállítóknak. Az Oldtimer Show kiállítási részén bemutatott járművek mind bronz emlékplakettet fognak kapni a show utolsó napján. (Távozáskor fogja majd odaadni minden kiállítónak a kezébe Kiss Tamás ügyvezető. Aki az emlékplakett átvétele nélkül hajt el, utólag nem tudjuk postázni!)

Oldtimer szépségverseny: 33db díjat fogunk kiosztani korok és gyártók szerinti kategóriákban, melyet szakmai zsűri fog odaítélni a legeredetibb és legszebb oldtimer járműveknek. A nagy sikerre való tekintettel ismét hatalmas „szelep kupa”-kat adunk a díjazottaknak! Várjuk az eddig rejtegetett oldtimer járművek tulajdonosainak jelentkezését, illetve az április elejéig elkészülő friss restaurálásokat és a friss külföldi oldtimer beszerzéseket.

Az Oldtimer Show-n az oldtimer tulajdonosok és a restaurátorok bemutathatják járművüket a nagyvilágnak. Legyenek büszkék a munkájukra, féletett kincsükre!

Az autók és a motorok kiállítására az Orient és a West körfűtőházakban kerül sor, tematikus szekciókba rendezve. A járművek kordonnal lesznek körbekerítve a látogatók érintése elől védve. Kiállítónak az alábbi módon lehet jelentkezni: e-mailben a tulajdonos vagy a restaurátor nevét kell megadni, elérhetősége, a benevezni kívánt jármű típusa, jármű évjárata és 2-3 fotó a benevezett járműről/járművekről.

A nevezéseket ide lehet küldeni: iroda@oldtimershow.hu  

Jelentkezési határidő: 2019. március 15.

Az alábbi jármű kategóriákban fogadjuk a nevezéseket:

  • oldtimer autók
  • antik autók
  • youngtimer sportautók
  • oldtimer motorok
  • antik motorok
  • traktorok
  • buszok
  • teherautók
  • satabil motorok
  • katonai járművek

gyártók szerint: magyar, KGST, Nyugat-Eu., USA, …

Az Oldtimer Show-ra olyan járművek jelentkezését tudjuk fogadni, amelyek nyilvános magyarországi rendezvényen nem voltak bemutatva a rendezvény előtt 6 hónapon belül. Olyan jármű nevezését sem tudjuk elfogadni, amely az Oldtimer Show-n már bemutatásra került 3 éven belül. A benevezett járművek elbírálásáról a szervező e-mailben értesítést küld. A beválogatott járművek tulajdonosainak műszaki adatlap mintát küldünk, amit 3 napon belül kell kitöltve visszaküldeni. Ha a szervező megkapta a kért adatokat, akkor véglegesítjük az adott jármű részvételét. Minden járműtípusból csak egy példány nevezését fogadjuk el. (pl. Mercedes W111 típus sedan és cabriolet verziója külön típusnak minősül) Az ugyanolyan típussal később jelentkező jármű jelentkezését már nem tudjuk elfogadni a 2019-es kiállításra. Tehát egyrészt érkezési sorrend van, másrészt minőségi válogatás.

Berendezés:

A rendezvény területét 3,5 nap alatt töltjük fel járművekkel. A nagyobb autók érkezését ápr. 2-án keddre, kisebb autók érkezését ápr. 3-ra szerdára tervezzük. Ápr. 4-én csütörtökön lesz a motorkerékpárok, traktorok, buszok és teherautók elhelyezése.

A kiállított járművek tulajdonosai állandó belépést biztosító karszalagot kapnak, amit a jármű beszállításakor kell elkérni a szervezőtől. A karszalag biztonsági megkülönböztető jelzés. Másnak továbbadni TILOS! (manipulált karszalagokat a biztonsági szolgálat elkobozza) A rendezvény befejezését követő elpakoláskor csak a karszalaggal rendelkező tulajdonosok maradhatnak a kiállítócsarnokokban. A segítők a csarnok előtti rakodási területen várakozhatnak. A létszám minimalizálása az elpakoláskor egy biztonsági intézkedés, mely a kiállított járművek biztonságát szolgálja. Az elpakoláskor a csarnokokból csak egyenként engedjük ki a járműveket. Kérjük a megértésüket és a türelmüket! Az oldtimer autót kiállítók a karszalag mellé egy kísérőjegyet is kérhetnek a hozzátartozójuknak, ami napi belépőjegy.

Gyűjtemények és klubok részére különálló kiállítási szekciót is tudunk biztosítani, előzetes egyeztetés alapján. Kérjük ilyen elképzelés esetén a klubvezető vagy a gyűjteménykezelő vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben.

Oldtimer restaurálással és kereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaságok részére is tudunk kiállítási lehetőséget biztosítani, kétféle módon: aktív kiállítói részvétel (fizetett kiállítóhely, reklámjoggal), passzív kiállítói részvétel (díjmentes, jármű elhelyezés a tematikus szekciókban).

A kiállított járművek adatlapjának aljára a tulajdonos kérésére rákerülhetnek az alábbi információk is: tulajdonos neve (alap esetben titkos), restaurátor neve vagy webcíme, tulajdonos telefonszáma, a jármű ELADÓ. Mint tudott, az Oldtimer Show-ra nagyon sok külföldi oldtimeres látogat, sokan közülük kereskedelmi és/vagy kapcsolatfelvételi céllal. A szervező nem kíván közvetítőként részt venni, üzletszerzési jutalékot nem kérünk a járműértékesítések után. Az Oldtimer Show Kft. célja HIDAK építése, a magyarországi és a határokon túli magyarság, illetve minél több külföldi oldtimeres között.

Azoknak az oldtimer jármű tulajdonosoknak, akiknek a járműve nem került beválogatásra (későn nevezett, duplikátum), vagy a kiállított járművén kívül másik járművel is szeretne részt venni, számukra az „Oldtimer Találkozó”-n való részvételre van lehetőség. Helyszín: Vasútt. Park Víztorony Park része (belépés a 2-es bejáraton). Belépés pénteken 14:00-ig, szombaton és vasárnap csak délelőtt 11:00-ig lehet beállni! Utána érkezők (elkésők) már nem állhatnak be a rendezvény területére. Az elkésők a P1 parkolóban parkolhatnak. Berendezési térkép letölthető innen: www.oldtimershow.hu  

Figyelem! Az Oldtimer Találkozón való részvétel is előzetes regisztrációhoz kötött, melynek végső határideje: 2019. márc. 31. A jelentkezésnél az alábbi adatokat kell megadni: benevezni kívánt jármű típusa, évjárata, rendszáma, tulajdonos neve és telefonszáma +1db fotó a járműről. Nem csak autóval, hanem 1950’ előtti motorral is be lehet nevezni. Meg kell adni melyik napon akar részt venni a tulajdonos az oldtimer járművével az Oldtimer Találkozón. Lehet az Oldtimer Találkozón 3 napig is ott hagyni a járművet, de ezt a szándékot a szervezőnek előre kell jelezni. Utóbbi esetben a tulajdonos állandó belépést biztosító karszalagot kap az Oldtimer Show hétvégéjére. Az Oldtimer Találkozóra beregisztrált jármű tulajdonosa a jelzett napon díjmentesen vehet részt a rendezvényen. Csak az utasainak kell megváltani a belépőjegyüket. Az Oldtimer Találkozóra nem tudunk korlátlan számú járműnek helyet biztosítani, ezért kérjük hogy csak olyan járművet regisztráljanak be, amivel biztosan el tudnak jönni a jelzett napon. Ha a helyet lefoglalja valaki és mégsem jön el, akkor legközelebb nem fogjuk beregisztrálni. Figyelem! Az Oldtimer Találkozó területére csak egyszer lehet beállni. Egy napon belül nem lehet többször ki és beállni!

Látogatói információk:

Az Oldtimer Show 10 hektáros rendezvényterületen kerül lebonyolításra. A területen felügyelt parkolók és számos látványosság várja az érdeklődőket. A parkolás és a WC használat díjmentes! A Tatai úton és a környékén hétvégén díjmentesen parkolhatnak az autók a kijelölt parkolósávban. Kérjük, hogy a kapubejárókba ne álljanak!

Az Oldtimer Show nyitvatartása a már megszokott lesz: pénteken 13:00-18:00, szombaton és vasárnap 09:00-18:00-ig.

Elővételben a jegyeket 10%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni, márc. 31-én éjfélig. (nincs egyéb költség felszámítás) A jegyeket interneten az ONETICKET értékesítő felületén lehet megvásárolni ide kattintva: https://oneticket.hu/api/embed/oldtimer-show-2829   A jegyet nyomtatott formában a budapesti jegyirodájukban is meg lehet megvásárolni (1066 Bp., Teréz körút 22. –Oktogon). Újdonság, hogy a jegyirodában a kafeteria kártyákkal is meg lehet venni a jegyeket.

A helyszínen a rendezvény nyitvatartási idejében lehet megvásárolni a belépőjegyeket. A jegyeket készpénzzel és bankkártyával, illetve SZÉP kártyákkal és Erzsébet Utalvánnyal lehet kifizetni.

A rendezvényről részletes információk itt találhatók: www.oldtimershow.hu 

és itt: www.facebook.com / Oldtimer Show 

Kérjük oszd meg a rendezvény plakátját és hívd meg az eseményre az ismerőseidet!

A régebben közölt és azóta frissített információból adódó félreértésekért nem vállalunk felelősséget.

 

Nézze meg a tavalyi Oldtimer Show videóját